Az autót nagyjából összeszereltem, bár még vár rám némi munka. Sajnos beszakadt 1-1 csavar, melyeket pótolni kell majd, de durván egy “hétvégényi” meló maradt el rajta, amit majd fokozatosan lecsipegetek esténként. Ha nem jön közbe semmi, vasárnap elkezdem összegyűjtögetni a motor alkatrészeit azután megy az összes cucc ZDoman műhelyébe és elkezdődik a versenylovak felélesztése.
Múlt héten megérkeztek Sutter barátom által intézett hátsódobok USA-ból, nagyon szép küllemű cucc 60-as csőcsatlakozással, egyéb hangtompító eszközt nem tervezek, sőt még ebből is kicsavarozható a tompító, tehát egy 60mm-es rendszer lesz alatta 1 dobbal, üvöltsön csak, majd ha lesz egyszer ITB és úgy szól mint Mikié letompítom, azt butaság lenne elnyomni
.
Ma este adtam le a technikai szabályzatnak megfelelő polikarbonát (lexán) ablak rendelésemet, ahogy eddig számolgattam az ajtók, kaszni könnyítésével, lexánnal nagyjából a bukócső és erősítések súlyát tudtam ellensúlyozni. Persze ott van még a lebutított beltér, plusz a kipuffogó rendszeren is nyerek jónéhány kg-ot, alvázvédő/hangszigetelő is megszűntek létezni, ennek ellenére kétlem, hogy 900 kg-ig sikerült volna levinni a kocsi tömegét. Majd a mérleg megmondja első utam úgyis oda fog vezetni.
Néhány kép… Lóri is meglátogatott
Íródott 2007 szeptember 18
by RB26_Z Kategóriák:
4AGE, AE86, Drift
,
Címkézve: 4AGE, AE86, Drift, hachi, hachiroku, karosszéria, lexan, RB26_Z
Szombaton az edzés után elkezdtem az összeszerelést, zárakkal/zármechanikával, ajtók beállításaival kezdtem a melót, majd a hátfalara szereltem fel a lámpákat, díszlécet. Ezután következtek a gumitömítések ajtókhoz, paldólemezbe, meg egy rakás kis apróság. Sajnos nem halad olyan gyorsan a dolog, mivel nem teszek vissza semmit rozsdásan koszosan, minden alkatrész visszaszerelést tisztítás előz meg.
Vasárnap elhoztam a lökhárítókat, tükröket, motorháztetőt. Nem bírtam ki, hogy ne ezekkel folytassam a munkát, nagyon kíváncsi voltam, hogy fog mutanti a kocsi ezen elemekkel. Olyan lett, mint azt elképzeltem korábban:). Feltettem gyorsan a nyomtávszélesítőket és 15-ös kerekeket, hogy teljesen autóformája legyen végre. Ezek után folytattam a tankkal, benzin/fék csövezéssel, majd néhány újabb aprósággal.
Heti tervem a műszerfal, pedálok installálása, motortér szerelvényezés, kábelezés.
Így állok most:
Na…:) kész az autó fényezése, és teljesen elégedett vagyok vele, túl szép is lett versenyautónak. Vasárnap mehetek a “Drift style” motorháztetőért és panda lökösökért. A cső viszont nem úszta meg… biztos én csináltam vmit rosszul, vagy nem megfelelő anyagot fújtam rá előzőleg, de sajnos az átnedvesedett papír alatt rozsdafoltos maradt az egész, fényképen annyira nem tűnik vészesenek, de a valóságban elég csúnya, sajnos ennek mégegyszer neki kell futnom. Holnap Tököl drift edzés, megyek sasolni sógort és a többieket majd ha minden jól megy, vasárnap kezdem is összeszerelni a masinát.
A karosszéria projekt hamarosan eléri végleges formáját, és ez rendkívüli elégedettséggel tölt el. A karosszéria munkák befejeződtek, erősítések/könnyítések maradéktalanul elkészültek, az alvázvédelem és motortér fényezése is úgyszintén, bukóketrec is beépült, már csak az ülések szakszerű beépítése van hátra majd a futómű/kormánymű install és vihetem a kocsit fényezésre. Még azt sem mondhatom, hogy lassan készült el, sőt szögezzük le meglehetősen gyorsan, hiszen alig 3 hónapja döntöttem el, hogy egyáltalán belevágok egy versenyautó építtetésébe és tessék, hamarosan azon törhetem a fejem, hogy mivel is kezdjem az összeszerelést. Tényleg egy gyermekkori álom megvalósulása ez nekem. Azt hiszem ennyi elég is lesz a szövegből:
Íródott 2007 augusztus 02
by RB26_Z Kategóriák:
4AGE, AE86, futómű
,
Címkézve: 4AGE, AE86, futómű, hachi, hachiroku, karosszéria, RB26_Z, Simoncar
Tegnap jártam a Simon testvéreknél, (ahol számos élmezőnybeli drift autó csiszoldótt az elmúlt évben) a Corolla már forgatóállványon pihen, hegesztés előtti felületkezelési munkálatok folynak. Jövő héttől kezdődik az igazán kemény meló, lesz mit pótolni és erősíteni rajta:). A meglévő futóművet hazahoztam, hogy a karosszéria-építés időtartama alatt fel tudjam újítani a lengőkarokat, stabilizátort, gólyalábakat és összekötőket, majd beépíthessem a végleges alkatrészeket, amelyekre időközben tettem szert. Mikor mehetek a kész autóért már a végleges új futóművet szeretném alátolni.
Egyéb fejlemények:
Megrendeltem egy garnitúra TRD-ről (Toyota Racing Development) másolt rugó szet gyártását, előre 8kg/mm – hátra 6kg/mm keménységben. Ezek a tapasztalt japán pilóták által javasolt és használt ráták. Izgatottam várom az eredményt!
Időközben sikerült lőnöm az amerikai Ebay-ről TRD rövidített (short stroke) direkt versenycélra gyártott gátlókat. Remélem szuper lesz, bár erősen gondolkodom, hogy ilyen alacsony autóval hogyan tudok majd felhajtani a trailerre.
Ha már USA és posta, vásároltam TEIN gyártmányú állítható rugótányérokat is a Passracing-től, ne egyedül kelljen árválkodni a gátlóknak a csomagban, továbbá a negatív kerékdőlés is elengedhetetlen feltétel a drift járműveknél;).
Amerikából R. Attila barátom segítségével fognak hazaérkezni a dolgok várhatóan 2 héten belül.

Íródott 2007 június 07
by RB26_Z Kategóriák:
4AGE, AE86, futómű
,
Címkézve: 4AGE, AE86, futómű, hachi, hachiroku, hacsi, hacsiroku, karosszéria, RB26_Z, Simoncar