Egy vadi friss sajtóközleményben jelentette be a Nissan, hogy a GT-R 2010-ben többek közt egy Nismo (a Nissan “TRD”-je) Club Sport csomagban Data Logger Kittel lesz kapható, ez, és az egyéb új csomagok a nemsokára megnyíló tokiói autószalonon lesznek kiállítva.
A GT-R-nél ez a cucc valószínű, hogy csak egy desktop szoftver fejlesztését/kiadását jelenti, mert már az előző Skyline R34-ben is minden (talán csak a GPS csip nem) benne volt ahhoz, hogy komplett köridőmérő -sőt, akár telemetria- alkalmazást illesszenek az autóhoz. Az R35-ben pedig már a sebességkorlátozó is GPS alapon működik, ugye. Azon csodálkozom, hogy az utóbbi években egész jól felzárkozó európai gyártók miert nem vették még észre a piacukra egyre inkább vásárlóként belépő, interneten és számítógépeken felnőtt generációt, akik igénylik ezeket a “geek” featúrákat. A mostani motorvezérlő elektronikákba egy 3 dolláros GPS csipet meg egy kétdolláros G szenzort, plusz egy USB portot (ami lassan minden gyári zenelejátszóban úgyis van) beépíteni nem lehet túl nagy érvágás vagy drága fejlesztés, főleg, hogyha ezért nem kevés lóvét elkérhetnének a t. vevőtől cserébe. Valószínűnek tartom, hogy a japánok húzása után más gyártók is meg fognak jelenni ezzel az opcióval, remélhetőleg a Toyota is a 086A/FT-86 végleges verziójában…
Kapcsolódó posztok:
- Nissan-Renault-Mercedes 2010/04/08
- A racionalitás megnyilvánulása 2010/01/25
- Nissan Silvia videók 2010/01/14
- Mutáns: BMW-Nissan 2010/01/29
- Hakosuka 2010/04/08


XJS










[...] az ultimate megoldás az lesz majd, amit a Gran Turismo 5, a Polyphony Digital, a Nissan GT-R és pont a Toyota FT86 kapcsán már pletykálnak a geek-médiában. Az autó beépített GPS-e és [...]