Credo

Arhívum

Kategóriák

Járműszótár

járműszótár


A “kecskeméti trueno”, azaz az ex-Sutter, ex-Taiki verda. R.I.P.

Update2: Frissült a geléria ismét, ezúttal Taiki a törésről készült képeivel,szintén kösz! 

Update1: Frissült a galéria SutteR archiv képeivel, ezúton is kösz! 

Ezt az autót legalabb 6 évvel ezelőtt kezdtük el nézegetni a használtautón, kicsit sokra tartották, de a képek alapján nagyon nem volt rossz állapotban.  Ment róla a fórumon a diskurzus, mert az ismert “hacsiológiai klasszifikációk” szerint nem stimmelt egy-két dolog, de annak idején betudtuk annak, hogy vszínű az USA-ból származott ide. Aztán SutterR kolléga ügyesen, sok hezitálás után okosba’ megvette. A vétel utáni állapotfelmérés itt olvasható. SR hátsóhíd, 4AC konzolok, kesze-kusza motortér.

619616_1_edited.jpg

A galéria tanúsága szerint, sokan próbálkoztak felderíteni, mi-merre-hogyan a verdában, mi (Atti, Sirk, XJS) inkább kevesebb,mint több sikerrel, ZDoman és AE86 Zoli inkább több eredménnyel, a végére Sutter egész jól összelapátolta csakazértis, de hirtelen megvette AE86 Zoli (itt is lesz link egyszer) kupéját, és ezt meg jól eladta.  Nem tudom pontosan, hogy kin (említve volt egy autószerelő tulaj is) keresztül, de Taiki cartársnál bukkant fel újra a gép. Aztán egy szerpentinezés következményeképp egy figyelmetlen franciaautós hátulról feltolta a korlátra. Szerencsére a gazdinak semmi baja nem lett, ellenben az autó…..Itt van az utolsó néhány kép róla, és egy videó is, nyugodjék békében :( , sokáig éljenek alkatrészei más hacsikat életben tartva. :)

post-3-1194261419.jpg

 [youtube:http://www.youtube.com/watch?v=ITFrUf9ggcc]

 

Kapcsolódó posztok:

6 comments to A “kecskeméti trueno”, azaz az ex-Sutter, ex-Taiki verda. R.I.P.

  • SutteR

    Köszönjük Tomi! R.I.P. életem els�‘ autója! :(

  • Koszi a kepeket itt is!

  • Taiki

    Így van!
    Szintén életem első autója.
    köszi a postot
    legalább van valami maradandó a Truenoról. :D

  • Füli

    Sziasztok!
    azlenne a kérdésem (amatőrként) hogy ebből a fajta
    ae86-os ból tehát bukólámpás csapottseggű van még itthon fellelhető?
    És hogy az autóval milett a baleset után mert ha valakinél csak áll törötten lehet hogy jópénzért megvenném…. válaszotokat köszi és üdv!

  • Ez az egy volt, amit 6 ev alatt, miota ae86-al foglalkozom, lattam. Ez sem volt gyari, lasd a postot. A masik, amit en csinalgatok, de az sem gyari. Taikit kerdezd, mi lett a ronccsal.

  • Taiki

    Üdv!
    A kocsit megvette egy illető még december közepe felé, akinek volt még 4-5 roncs hachija. Annyit tudok az autóról, hogy újra talpon, illetve keréken áll, és megy mint a disznó, boldogítva az új tulajdonosát!
    Taiki