Credo

Arhívum

Kategóriák

Járműszótár

járműszótár


Toyota sportkocsi?

Valahol mélyen nem hiszek ebben a fene nagy hibrid (?) evolúcióban (?), amit gyártó-gyártó hátán próbál letuszkolni a torkunkon. Épp ezért nem írok erről TAS-on bejelentett mutánsról, amibe tettek egy fasza 3.3 V6-os motort (az MZ-FE sorozat egyébként kedvelt cseremotor az SW20 MR2 közösségben is) és az egészet elcseszték két villanymotorral az első kerekeknél.

Inkább írok egy igazi, hús-vér, sportolásra használt öreg verdáról. Van egy kopottasvilágoskék KE70 Dányban ZDoman tulajdonában, ami megkapta az egyik legnagyobb futóműfejlesztést, amit kaphatott: egy hátsó stabilizátort.

A rögzítési pontok előkészítése:

A kasztni előkészítése:

És maga stabilizátor (hát persze, hogy Prothane uretán szilentekkel), ami ZDoman szerint olyan hóban, mintha plusz húsz lovat kapott volna az autó:

Sajna a fényképgép lemerült a végső fázisnál, a felszerelésnél. De kapott még az autó komplett AE86 gólyalábat és fékeket is, Bilstein gátlókkal (fene a jódolgát :) ). Jobboldalon az eredeti, balra az “új”:

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ezt a cikket is a tulajnak kellett volna írnia, de nem hajlandó :) . Így az is kimarad például, hogy a régebbi (zenki), kislámpás E7-es Corollába a saját, ebbe az újabb (kouki) nagylámpás verzióba pedig az AE86 toronycsapágyával ment be a gólyaláb. De szerencsére MSN-en megsúgta, így mostmár senkinek sem kell guglizni a ke-70.com-on.

Kapcsolódó posztok:

 
Hozzászólások
pacsai says:

Ahogy elnézem alakul a verda csak hajrá!
Jó látni a volt kocsimat.

ZDoman says:

én ismertem, inspirál is rendesen :P

XJS says:

Ebből poszt lesz :) Köszi!

mancs says:

Egy kis inspiráció, bár valószínüleg mindenki ismeri:

http://ae86drivingclub.com.au/forums/showthread.php?t=78

;)