Credo

Arhívum

Kategóriák

Járműszótár

járműszótár


Utcai fehér – még tavalyról

Ott hagytam abba még tavaly, hogy kifúj a kipufogó, nem megy a vészvillogó kapcsolója, nincs fűtés, és elviselhetőbben, de még mindig búg a diffi. A kipuff már nem fúj ki, és van fűtés.

Sikerült rádumálnom Tibit, hogy a kipuffomat csinálja meg, és ha már, akkor már tegyünk be egy katalizátort is. Úgyhogy újabb túra Kunfehértóra. Vittem magammal kipuffsor tömítést, a csonkhoz tömítőgyűrűket, flexitagot, és kb 8 különböző állapotú fűtéskonzolt, hogy legyen mivel legóznom, amíg Tibi csinálja a kipufogót. Vettem tőle egy jó állapotú használt katalizátort, itt éppen kezd összenőni a flexitaggal, hogy beépüljön a rendszerbe:

Image093

Persze ez sem ment simán, a hengerfejben levő tőcsavarok sem akarták elsőre elfogadni az igazat, de szorgos népünk győzött, lejött a csonk, minden csavar és lyuk kapott új menetet, tömítést, rögzítést. Egyszóval, tisztességesen, precízen meg lett csinálva minden, és ez manapság nagy szó. Sőt, a fene tudja hány éve berohadt, az előző gazdi által a biztonsági öv csavarok helyére betekert szörnyedvényeket is sikerült lánggal kimelegíteni. Illetve, csak egyet kellett, a hátsó övek középső-alsó bekötési pontján. Valamiért ide baromi hosszú csavar volt betéve, ami jócskán kilógott alul a kasztniból. Így nem csoda, hogy szétrohadt… De végre gyári csavarok vannak bent, működik az első övek feltekerője is. (Ha nincs bent az alsó bekötési pontnál az a mara gyengének és használhatatlannak tetsző, de egyébként abszolút funkcionális tekercsrugó, akkor az öv alsó 20 centijén levő műanyagborítást nem tudja hátracsapni kiszálláskor, és a rollni nem húzza be rendesen az övet.)

Tibinek van egy két érdeklődésre joggal számot tartó dolga a műhelyében. Például ez a dobozka, amiben a _nem_rendes_méretű (azaz Toyotákhoz nem jó) cuccokat tartja:

Image091

Vagy a titokzatos, általam hírből sem ismert márkajú üzemanyagos gyűjtemény:

Image092

Persze a témába vágó részletekről nincs fotóm, ez is bizonyítja, milyen vidám egy kunfehértói nap. :) De a bizonyítékok hiánya ellenére lett egy tökéletes fűtéskonzolom, újraolajozott bowdenekkel, atombiztosra megcsinált tengelyekkel (megfelelő hosszúságú csavar, a feje alatt meg a másik oldalon is nagy alátétekkel). Rögtön mindenféle lötyögés, nyeklés-nyaklás nélkül nyitja- zárja az megfelelő csappantyúkat, ajtókat és fűtéscsapot, úgyhogy teljesen jó hőmérsékletet tud csinálni az autó.

A szokásos “itt jegyezném meg betét”: pár héttel később került egy Greddy 1.3Bar-os radiátorkupak az autóra. Ettől a szimpla változástól percekkel hamarabb kezd el fűteni, és sokkal kisebb hőmérséklet kilengésekkel követi a beállított hőfokot. A gyári sapka ugye 0.9-es. Az 1.3-ast nem javasolt feltenni régi, netán többször javított hűtőre.

A kipufogó hekkelésnek az eredmény csendes, és tisztább üzemű verda. Annyira csendes, hogy az már lassan zavaró. De segítünk majd rajta, mindenféle, majd külön posztban részletezendő események kölcsönhatása, hogy fel fog kerülni a TRD leömlőm.

DSCN0881.JPG

És az istensetuggya milyen gyártmányú hátsódob helyett nagyon szeretnék egy Fujitsubo Legalis R _mintájú_, dupla végű dobot.

ae86-01

További zajcsökkentés hozott, -igaz, csak az utastérben- hogy az összes hátsó kárpit hátulját (B oszloptól hátra) bevontam szalagparketta alá való :D zajcsillapító réteggel egy patexpisztoly segítségével, pár nappal a kipuffos hekkelés után. Még majd az ajtókárpitokat is bevonom, de előtte egy makacs zörgést szeretnék lokalizálni. Vettem vadiúj patenteket is innen. Ebben a patent ügyben az az érdekes, hogy ha Toyotahoz kérsz, akkor 350ft/db és gyakorlatilag egyszer használatos, mert marha nehéz szétszedni, ha viszont mutyuki WagonR akkor az tök ugyanolyan, csak van két nut a fejében, amitő sokkal könnyebb szétszedni, és csak 160/db. Az anyaga mindkettőnek ugyanaz, a minősége is…

Egy roppant kedves és önzetlen Index/Celica fórumos arctól kaptam egy dupla-DIN-es gyári Toyota CD- RDS-es  rádiós fejegységet, amit majd a következő kunfehértói túra alkalmával tesz be Tibi.

Image094

Változatlanul nincs kézim (vissza fogom tenni a saját hátsó nyergeket, de előbb amelyikbe bele volt szakadva a légtelenítő, azzal kéne vmit kezdeni), még mindig nem cseréltem ki a vészvillogó kapcsolóját, be kéne rakni a SARD olajnyomásmérőt, ki kéne cserélni az injektor O gyűrűket, meg alsó távtartókat, meg ha már benzin, egy új benzinszűrőt, meg akkor már a SARD állítható benyanyomásszabályzót is be kéne rakni. Meg be kéne tenni végre a 4kg/mm-es hosszú (175mm a mostani 7/6kgmm Eibach, ez 230mm) Tanabe rugókat. És amíg hó van, szopás is van, mert a nagyfékre csak 15-ös felni megy fel, de téligumma csak 14-ben van perpill. Zajlik az élet. :)

Kapcsolódó posztok:

 

Hozzászólások letiltva