Semmi más, csak egy gyors bejelentkezés, hogy tudassam: megvagyunk, működünk. Hatalmas ellenségre tettem szert az utóbbi időben, mely nem más, mint az idő…. pontosabban annak hiánya…. és ez előreláthatólag hosszabb ideig, így is mard. A máriapócsi futam után, a Verda Napok rendezvényen való részvételt is le kellett mondanom. A jövő heti kakucsi versenyre viszont leadtam a nevezést, ha kisbalták is potyognak az égből, ott leszünk.
Időközben ZDoman szétszedte, majd újraélesztette a diffimet, mint kiderült a tököli versenyen már egyáltalán nem működött. Igen, nyitott diffivel csináltuk a tököli futamot. Tegnap sikerült 2 órát felszabadítanunk a délutánból (a helyzet tényleg ennyire kritikus… gyakorlatilag minden percem be van osztva, hetekkel előre…..) és összedobtuk a hátulját, terveztük, hogy kipróbáljuk, milyen lett a Weir 4,778 végáttétellel. Amint készen lettünk és kigurultam a garázsból, leszakadt az ég….. Teszt így elmaradt, ZDoman garage-tól a sajátomig próbálgattam kb. ~1km, sokat nem tudtam megtapasztalni, mert teljesen olyan érzés volt, mintha jégen mennék, ahogy beléptem egyet, azonnal beleforgott 8700-ba. Szvsz elég vad lett, kakucson valószínűleg szúrnom kell a 3.-at is, mert számításaim szerint 195/45/15 gumival a kettes vége, az eddigi hosszú 104km/h helyett, valahol 90km/h körül lesz. Meglátjuk…..
Komoly terveim vannak a továbbiakban, a jövő évi szezonra nézve, majd ezekről is tudósítok, ha el jön az ideje
Kakucson találkozunk!
Kapcsolódó posztok:
- Bevetésre készen 2008/02/13
- Épül, szépül… 2007/09/10
- Onboard cam by Gabofoto.hu 2009/05/21






Friss kommentek